| Cégismertető |
|
|
|
| Written by |
| Y. F d. l, H:i |
|
A DR. LAN Számítástechnikai Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 1994-ben alakult miskolci székhelyű, magyar magánszemélyek vállalkozása, mely kezdetben a számítógépes hálózatok kialakításával foglalkozott, majd profilja gyorsan bővült és már évek óta felöleli az informatikai megoldások széles körét.A Kft. tulajdonosai mindannyian a szakmát szerető, művelő és tisztelő szakemberek, akik büszkék múltjukra, szakmai sikereikre, de terveik, kihívásaik mindig a jövőbe mutatóak. Munkatársaink létszáma meghaladja a 10 főt, ezzel a létszámmal képesek vagyunk a kis-, közép- és nagyvállalati szegmensben egyaránt megfelelő szolgáltatást nyújtani. A vállalati piacon túl jelentős referenciákkal rendelkezünk a közigazgatási és önkormányzati szegmensben valamint az oktatási intézmények területén is. Az egy évtizedet is meghaladó szakmai tapasztalatunkat minden feladat megoldása során az ügyfelek maradéktalan kiszolgálása érdekében használjuk fel. A több területen meglévő speciális tudás és ügyfélközpontúság eredménye, hogy bár miskolci központtal, de országos ügyfélkörrel rendelkezünk. Munkatársaink rendszeres szakmai tréningeken vesznek részt, ahol a képviselt gyártók első kézből adják át a termékek forgalmazásához, szervizeléséhez és támogatásához szükséges információkat. Több neves gyártónál rendelkezünk hivatalos szakmai címekkel és vizsgákkal, melyek megújítása rendszeresen meg is történik. A DR. LAN Kft. az IBM és a Lenovo Kelet-magyarországi szerződött garanciális szervizpartnere IBM Member Service Partner Lenovo Premium Partner - Authorized Warranty Service Provider |
| LAST_UPDATED2 |
"

"
Hogy már több mint 200 hálózatot építettünk?
Hogy mérnökeink már 1985 óta foglalkoznak informatikával?